Endgame

1., Kinek szól ez az oldal?

  • Aki előre akar és tud tervezni, akár hónapokra.
  • Aki már eljutott TR11-re, van pár ancient set-je, de valahogy a hasonló, vagy kisebb harci erővel rendelkező ellenfelektől is rendszeresen kikap.
  • Lehet, hogy lesz ezen a lapon pár ismétlés, kicsit összefoglalónak is szánom, de lesz sok olyan is ami nincs máshol a wikin.
  • Ez a lap még folyamatosan változik még, most írom. Nem merem ígérni, hogy pár nap, de hátha. A facebook csoportba ki fogom rakni, ha az 1.0-ás verzió elkészül.

2., Csapatunk összeállítása, fejlesztése és optimalizálása

Információ

  • Szerezzünk be minél több információt a netről, rengeteg más ember sokat kísérletezett, tesztelt, számolt, használjuk fel amit mások kitaláltak, és kombináljunk ezek felhasználásával. A Hustle Prime discord szerver talán a legjobb forrás.
  • Az, hogy aktuálisan mi a legjobb csapatfelállás az változó, és nem is mindig értenek egyet a community-ben.
  • Valószínű nincs is meg minden tárgyunk, hogy összerakhassuk a legjobb csapatot, azzal kell dolgozni ami van.
  • Nézzétek meg a jelenlegi top játékost, átlépte a 30m-t. Érdemes benézni a kastélyába, szinte minden embere piros gem-ekkel van kitömve, s nem csak azok akik a barakkban vannak.

Ancient Set-ek és az aktuális META

  • Egy kis magyarázat, vagy szószedet előre:
    • A Paladin Mage az mágus fegyver + soul, valamint a másik 4 tárgyhelyen a Paladin set, mégpedig a 4/6-nál járó Stun remove es immunitás miatt. A mágus fegyver+soul 2/6 az majdnem mindegy, általában azt rakják be, amilyen eventes mágusfegyvert akarnak. Érdemes olyat használni aminek az effektjében nincs spellpower függő komponens, mert a tank páncél nem ad spellpower-t.
    • PalaBane: íjász fegyver + soul, a másik 4 darab pedig Paladin, szintén a 4/6 pala miatt
    • InventorTank: Valamelyik tank páncél + soul, a maradék 4 helyen inventor set, és a Rune of the Flame a gyűrű slot-on. A tank páncél set-je legtöbbször Bastion, vagy Paladin, esetleg EoL vagy Annihilator, ami van, vagy ami tetszik. Elvileg a túlélés lenne a fontos, ezért favorizálják sokan a Bastion-t, túlélésre talán az a legjobb, és az alapanyagával Dunát lehet rekeszteni.
  • Nagyon nem mindegy, hogy melyik ancient set-et rakjuk össze. Van egy guide, de sajnos január óta nem frissült. A javasolt alap csapat:
    • Tanknak sokáig az Annihilator volt a favorit, de mostanra a community szerint az EoL (1.) jobb
    • Mellé közelharcosnak szinte kötelező egy Legionaire (2.)
    • Incinerator (3.) és Drakula (4.), valamint egy Paladin Mage (5.) szinte minden csapatban található.
  • A fenti 5 katonán túl a maradék háromban sokféle variációt szoktam látni:
    • Nagyon sokan használnak harmadik közelharcost. Ez lehet Storm, Annihilátor, EoL, vagy Legionárius. A top játékosok mást nem nagyon szoktak vinni, Shadow-t se.
    • Legtöbben használnak legalább egy íjászt is. Ez vagy Bane, vagy egy PalaBane, vagy InventorTank Leginkább ezek kombinációja, de kettőnél több íjászt nagyon ritkán látok. Tehát 0, 1, vagy 2. Mást nem nagyon használnak jelenleg, Ranger-t se nagyon.
    • Leggyakoribb a 2. Drakula, tényleg megéri, sajnos nekem sincs.
    • Szoktam látni 2. PalaMage-t.
    • Elég népszerű még az Oracle is.
  • Ha most bármit összerakhatnék, akkor az EoL, EoL, Legio, PalaMage, Drakula, Drakula, Incinerator, InventorTank csapat lenne. Esetleg a 2. EoL helyett egy 3. Drakula. Viszont 2. Drakulához nincs alapanyagom most, szerintem rárepülök majd a most kijövő új mágus set-re, próbaként.
  • Ebből adódik, hogy a jelenlegi META nagyon a varázslókra épít, az utóbbi event-ekben jönnek is tárgyak amik a varázslókat szívatják.
  • Az ancient tárgyak első gyártásra lehetnek elég szarok is. A kritikusabbakat, vagy amelyikek rosszul sikerültek, vagy rossz bennük az extra slot, azt gyártsuk újra.

Event-es tárgyak

  • Nem is tudom, szerintem nem állok neki felsorolni, hogy mi minden jó vagy kell. Ha fel akarnám sorolni, hogy a jelenlegi META-ban mit használnak, kellene írnom vagy 60-80 tárgyról, amire most nincs energiám.
  • Ez Seditiar táblázata, itt lehet nézelődni. Ugyan angol, de szerintem nyelvtudás nélkül is sok hasznos van benne, hogy melyik set-hez melyik event-es alaptárgy passzol. https://docs.google.com/spreadsheets/d/1eWZla6b-kYxCUIv6gbZfmVLQ4x_xSpIXCZmcQPIY6ck/edit#gid=0

Rúnák

  • Kiemelten fontos, hogy ne összevissza rakjuk a rúnáinkat. A community rengeteget tesztelt, kialakult, hogy mi az ami jó, mi az ami nem.
  • Természetesen kísérletezzünk bátran, próbáljunk új dolgokat, gondolkodjunk, teszteljünk, számoljunk, és lehet mi is ki tudunk találni valami jót. De ha ilyen beállítottságú ember vagy, akkor valószínű nincs szükséged erre az oldalra :)
  • Erről kb. egy külön lapot lehetne írni, majd talán valamikor. Addig is nézzétek Seditar set guide-jat, az elég jó.

3., Tippek, amik talán nincsenek máshol a wikin

Aréna, és vásárlás az aréna shopban

  • Event alatt toljuk az arénát ticket-ből, esetleg ha sok alma jön, akkor almából. Ha nincs event, akkor pedig próbáljunk felhalmozni ticket-eket.
  • Némelyik top soul arénából jön, kell a sok aréna badge, és néha frissíteni kell az aréna shop-ot. Akkor költs rá gyémántot, ha meg tudsz venni 4-5 tárgyat ha beadja, mert lehet az első pár olyan szar slotokkal lesz, hogy csak törni jó a cucc.
  • Kell pár artifact ami az arénából jön. Kb. kötelező az alap PvP/aréna/CW csapatba:
    • "Once in a while" aktiválódó Magical Mischielf. Esetleg "Once in a while after an enemy minion is summoned."
    • "Once in a while" aktiválódó Dusty Antiquites. Esetleg "Once in a while after an enemy minion is summoned."
    • Valamilyen Time Disortion. Legjobb, ha van többféle aktiválással, mert szituáció függő melyik a jó.
  • Ezek pedig jól jönnek, leginkább a Klán Boss-okhoz
    • Backstab, akár többféle trigger-rel is, más rajtuk a CD
    • Spellcaster, akár 3-4 db is, többféle trigger-rel, attól függ pl. melyik Klánboss ellen megyünk.
    • Blood Lust, PUMBA ellen szoktuk használni

Megfelelő Soul-ok

  • Tank és Íjász fegyver soul-okból a legjobbak arénából jönnek. Kell sok aréna badge, és néha be kell dobni párszor 500 gyémántot frissítésre, hogy beszerezzük őket. Legnépszerűbb természetesen a sebzés növelés feltámasztásra, de lásd Seditiar linkjét ha arra vagy kiváncsi melyik sethez melyik soul jó.
  • Mágus páncél soul (stasis) szintén aréna shop. Kell 4-5 darab jó slotokkal
  • Mágus fegyvernek a legjobb soul a resurrect. Ezt ládákból lehet összeszedni (pl. a dungeon-os), vagy a portál shop-ból, esetleg a klánterület shopjából, de mind nagyon drága, ritka, és teljesen random. Nekem még egy se esett eddig. Ami van 2db, azt akciósan vettem, 4k HUF/darab.
  • Tank páncél soul-ból szintén alap soul a jó, nem az arénából jön. Keressétek az "increases own health" típust. Néha 2k-ért lehet venni jó slot-okkal, vagy ebből azért esett már nekem is kettő másik, de természetesen szar 4 slotosak. Tessék a kasszához fáradni ha top gear-t akarsz.
  • Íjász páncél soulról jelenleg megoszlanak a vélemények, vagy self-resurrect, vagy self-heal, esetleg dodge növelés, ami tetszik. Egyik arénás, másik alap soul.
  • A hab a tortán, hogy ráadásul véletlenszerű slot-tal érkeznek, szóval lehet megörülsz neki, és egy rakás szar. Van stasis soul-om ami 4 slot-os, és abból 3 crit. Köszike.

Expedíció

  • Bár a láda elsőre nem tűnik akkora nagy durranásnak, azért van benne egy rakás alma, ami mindig jól jön, valamint kis aprópénz, ami szintén magáért beszél. A benne lévő set alapanyagok nagyon hasznosak.
  • Bár az FD nem csúcs kategória jelenleg, az EoL (Executioner of the Light, ancient tank set) szerintem a játék legjobb tank set-je. Jelenleg két ilyen tankom van, szerintem ez adja a csapatom erősségét.
  • A nagy durranás viszont a 24k vagy 6k coin amit a nyertes vagy vesztes csatáért kapunk.
  • Jön a két új set, tippre jók lesznek, vagy ha nem, akkor majd erősítik őket, hogy az embereknek legyem mire költeni a mithril-t, meg a gyémántot amikor átpakolják a gem-eket és alaptárgyakat. Én sokat várok az új mágus set-től. Jelenleg eléggé varázslók által dominált a META, szívesen vennék valamit amivel szívathatom az ellenfél varázslóit.
  • Keressünk fix három másik társat a klánból, és menjünk velük szinte minden reggel és este. Az expedíció alapvetően csak a térképdarabokba kerül, ami melléktermék a szokásos akciók mellett mint az aréna, gembay és a fosztogatás.
  • Lehetőleg olyané legyen a legnagyobb harci erő négyetek közül (ami a profilon szerepel), akinek nagyon jó kompakt harci erővel rendelkező csapata van, mert hozzá mérten kapjátok majd az ellenfeleket.
  • Beszéljetek össze, az alsó sor a kritikus, ha ott tudtok nyerni minden körben 1 csata, azzal hozható az expedíció.
  • Tudom nem kis munka a szervezés, de top játékos szeretnél lenni, vagy nem? Ilyen extra befektetések kellenek hozzá, ezek választják el a top játékost az átlagostól. Ha nem találsz három másik embert a klánodban, akkor lehet rossz klánban vagy. Gyere a Magyar Végvárakba :)

Dungeon

  • Napi küldihez öljünk 4 boss-t minden nap. Lehet tolni többet is, végtelen mennyiségben, de vigyázzunk, ne égjünk ki.
  • Event-ek alatt érdemes jobban ráfeküdni, én ezt javaslom.
  • Kell egy fix társ, aki ideális esetben mindig ott van, gyorsan lép, nem csinál hülyeségeket, lepasszolja az összes mortal combat helyen lévő jutalmat. Ilyen fix párt a dungeon-hoz legegyszerűbb úgy találni, hogy indítunk egy 2. accountot… :) Nem egy accountom van, szerintem 3 hónap alatt kényelmesen el lehet jutni 0 HUF befektetéssel TR9-re. Csak annyi kell utána, hogy legyen elég fáklya, és/vagy kaja, hogy tudjon jönni velünk dungeon-ba. Régen amíg nem volt TR11, és nem voltak ancient set-ek keményebb volt az élet. Most szerintem egy Shadow-Legiós-PalaMage-Drakula négyes simán és gond nélkül végig veri bármelyik dungeon-t. Mivel a 2 accountról csak 4 katonát raksz, a maradék 12 helyre pedig termelő embereket, ezért az ellenfelek sokkal könnyebbek. Simán lehet a fő accountról a 4 harcos, a kis accountról pedig csak 8 termelő.

Klánterület

  • Na igen… Régen amíg 45k volt a véletlenszerű narancs és 210k a sima legendary, addig volt a jó világ. Mostanra rohadt drága a gem, a set tárgyakra elmegy a coin amit szerzel.
  • Ennek ellenére érdemes optimalizálni a coin szerzést, aminek egyik fő forrása a Klán Boss-ok aprítása. Ha jók vagyunk, és bent vagyunk az első 5 helyen, akkor láda is jár. Ez a láda nem létszükséglet, e nélkül is simán lehetünk jók, de persze minden extra hasznos. Van benne lila gem is pl, meg fáklya. TR11 Boss-t nem szoktunk ölni, de onnan esetleg jöhetnek még jó soul-ok.
  • Legtöbb klánnál a megszerzett coinok felét, vagy kicsit többet kötelező építésre költeni, szóval sok coin kell. Segítenek a napi klánküldik, meg az expedíció.
  • Tavern buff: ingyen van, ha jól láttam harci erőt se ad. Szedjük fel arénához, CW-re, Expedícióra.

Klánháború

  • Sok almába kerül a deploy, és közvetlen haszna csak egy marék coin. Glory máshonnan is szerezhető. A torony győzelemért járó láda szintén nem rossz, de csak az egyszerűbb setekhez tartozó materiál lehet benne. Azok közül leginkább csak a storm/drakula az ami jelentős, a többiből van elég máshonnan.
  • Szóval egyre inkább elfogadott, hogy napi 1x deployolsz klánküldi miatt, de vannak top klánok akik elvárnak minimum napi 2-3-4 deployt, szóval van ahol ez nem opció. Ott mondjuk a klán láda is nagyobb, érdemesebb hajtani a gloryt.
  • Death Bracket - a játék legnehezebb CW bracketje, itt vannak a top klánok, 45-50 aktív kockával, 24-25m SP-s csapatok, jól összerakva. Legtöbbször legyalulják a térképet. Ha ti is itt vagytok, akkor különösen érdemes elgondolkodni azon, hogy hova deploy-ol az ember, és érdemes-e egyáltalán. Vannak gyengébb klánok is ebben a bracketben, mint mi is, s néha simán nyerünk, érdemes olyankor viszont tényleg berakni egy sereget.

Zsonglőrködés a ládákkal

  • Mindig legyen tartalék ládánk arannyal, mithrillel, manával. Bármikor kellhet. Legyen viszonylag sok.
  • A napi fosztogató kör után egészítsük ki ládákból a mithril mennyiségünket 100k-ra reforge-ra ha kell, vagy 200k-ra és gyártsunk egy essence-t. Esetleg többre és gyártsunk ancientet. Érdemes kevés mithril-t hagyni, hogy ne nagyon vigyék.
  • Aranyat hagyhatunk valamennyit, hogy legyen csali az ingyen kupacsökkentésre.

Barbie szimulátor

  • Ne legyünk lusták átöltözni az aktuális csatának megfelelően.
  • Leginkább a hőst kell öltöztetni, de CW-re, arénára, portál magasabb szintjeihez, de különösen a klánboss-okhoz érdemes a csapaton is változtatni.
  • Mivel kupacsökkenteni 1 szakáccsal jó, valamint kilépés előtt érdemes üres barakkot hagyni, ezért naponta többször oda-vissza kell pakolni az embereket. Én úgy rendeztem a kastélyt, hogy a barakk felett van egy szoba amiben van 6 hely, mellette még 2, oda könnyen és gyorsan ki lehet dobálni a barakkból a 8 embert.

4., Ismétlés, amit ne felejtsünk el

P2W (pay to win, azaz aki többet fizet, az nyer) vagy F2P (free to play, azaz teljesen ingyen játszol, semmire se költesz valós pénzt)

  • Sajnos be kell látni, ha a legjobbak között akarsz boldogulni, akkor az nem megy úgy, hogy teljesen F2P játszol.
  • A minimum amit költeni kell a játékra az az, hogy a megfelelő event-eknél megveszed az event pass-t. Van event ahol nem kell, van ahol elég a kisebb, de pl. a kalapácsos event-nél nagy előny ha megvetted a nagy event tókent.
  • Valamint legyen prémiumod folyamatosan. Az utóbbi egy évben nem nagyon kellett vennem, jött elég az event-ekből

Event-ek

  • Az event-es alaptárgyak vitathatatlanul a legjobbak, az összes páncél és fegyver slot-on ilyen kell. Hirtelen nem is nagyon tudok kivételt, maximum, ha nincs egy resurrect soul-od sem.
  • A gyűrű és nyakláncok nagy részére is jut már event-es tárgy
  • Az 8 viselt artifact-ból egy csapaton 4-5 event-es
  • Rúnák csak event-ből szerezhetők be
  • De amúgy ömlik a scroll, mithril, gold, alapanyagok, szóval event alatt érdemes keményen tolni, ha az élmezőnyben akarsz valamit elérni.
  • Azoknál az event-eknél, ahol a tárgyak egy része csak event pass-sal szerezhető meg, ott sajnos meg kell venni az event pass-t
  • Érdemes minden event-es tárgyat beszerezni, mert ki tudja mikor lesz olyan a META, hogy kell a tárgy

Kompakt csapat, azaz nagyon jó valós/tényleges harci erő a játék által számolt Squad power-hez viszonyítva

  • Kiemelten fontos, hogy figyeljünk arra, hogy a játék által számolt és számszerűsített harci erőnkhöz képest (amit a profilon láthatunk) erősek legyünk. Nem mindegy, hogy egy narancs health gem tankban vagy varázslóban van például. A játék ugyanannyinak számolja, közben a csapat valós harci ereje azért változik. Ugyanez igaz arra, hogy egy jó event-es narancs páncél ugyanannyit ér a program szerint mint egy szar gyártott alap narancs, közben pedig ég és föld a valós értékük egy csatában.
  • A hős talent-ekre kell odafigyelni, ha még nem maxosak, akkor jó sorrendben kell fejleszteni.
  • A gem-elés nagyon fontos, ezt én sem csinálom elég jól. Könnyű elcsábulni, de leginkább első szintű piros és narancs gem-eket kellene csak használni, hacsak nincs végtelen erőforrásod mindent maxolni.

Napi küldetések

  • Csináljuk meg minden nap, lehetőleg az összeset. Hacsak nem akarod Zalalövő éves költségvetését átutalni játék üzemeltetőinek, akkor a kitartással lehet előre jutni.
  • Négy 15/15 gembay, arénák, invázió, és a napi küldiért járó ládában lévő cuccok olyan erőforrások amik hosszú távon azért valamennyi előnyt adnak.

Gem-ek

  • Hosszasan nem akarom itt fejtegetni, többször leírtam, nézzünk utána hogy mi a fontos, és ne használjunk mindenféle kék-zöld szar gem-eket.
  • Koncentráljunk a fontos slot-okra a megfelelő harcosokon, és lehetőleg első szintű gem-eket használjuk, attól lesz kompakt a csapat. Nyilván ha van 1-2-5 fejlesztett gem-ünk, amit épp tervezünk összeolvasztani nagyobbra, abból nincs gond

Arany szerzés

  • A gem-ek fejlesztéséhez kell, végtelen mennyiségben. Fosztogassunk minden almából ami nem kell nagyon máshova, és toljuk a gem-ekbe.
  • A fosztogatás mellékterméke az állandó kupacsökkentés, illetve hagyjuk üresen a barakkot amikor csak megtehetjük, tehát költsük el ügyesen a mithril-t és az aranyat, hogy olcsón tudjuk csökkenteni a kupáinkat

Portál

  • Minden héten lapátoljuk ki a 4 mithril ládát, és annyi gyémántot amennyit tudunk.
  • Drakula alapanyag szintén portálból jön, ha több Drakulát akarunk, akkor lehet kell ládákra is költeni a dark soul-okból.
  • Menjünk el minden héten 125-ig a ládák miatt, és lefelé is addig amig értelmes láda van, talán 62-es szint.
Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License